Erdei Zsuzsanna - Változó idők

Első fejezet

1875. január 4.-ét írtunk. A bábaasszony már a kezét mosta a szobába készített lavórban és közben ellátta tanácsokkal a körülötte forgolódó cselédlányt. A fiatalasszony elbóbiskolt, de rá is fért a pihenés, hiszen majd egy napot vajúdott. Az első szülése volt a törékeny teremtésnek, és volt olyan pillanat, mikor a bába már-már azt hitte nem éli túl. Szerencsére nem így történt, kislánya már tisztán feküdt mellette a jó hírű asztalos által készített bölcsőben.

Takács Endre megnyugodva ült a szalonban, és jóféle bort kortyolgatott. Egyelőre kénytelen volt beérni az alkalmazottak jókívánságaival, hiszen a gyermeket későbbre várták, így nem volt alkalma ünneplést szervezni. Pedig ez a tervei között szerepelt, mert minden alkalmat megragadott a mulatságra, társasági életre. Már a feleségének is mondta, hogy ahogy világra hozta az utódot, meghívja a rokonságot és a barátokat a házukba, hogy köszöntsék. A férfi körülnézett az óriási szalonban, és elégedetten mosolygott. Ápolt bajusza és rövidre nyírt haja a divatnak megfelelő volt, ruházata is jómódról árulkodott. Inasa, Kázmér rosszállóan sandított rá, mikor újabb fát hozatott vele a pajtából, hogy tegyen a tűzre.

A szolgáló nem volt már fiatal. Megfordult élete során egy-két háznál, de sehol nem fűtötték rendszeresen a szalont az eddigi uraságok közül, csak ha vendégeket vártak. Ezt csak a leggazdagabbak engedhették meg magunknak, és bár Endre már az volt, az inas látta, hogy ha így folytatja, hamarosan kifolyik a vagyon a kezei közül.

Miután befűtött a kandallóba, a ház ura ismét bort hozatott és megkérte, hogy üljön le mellé és írjon levelet a legközelebbi szomszédjaiknak. Természetesen a témát a leánygyermeke születése szolgáltatta, amiről feltétlen tájékoztatni akart mindenkit. Az inas szorgalmasan körmölt, majd miután végzett, elindult, hogy személyesen adja át az üzenetet a közelben lakóknak.

Birtokuk a legnagyobb volt a környéken, ezért mindenki a kegyeiket kereste. Takács Endre jól házasodott. Édesanyja javaslatára egy környékbeli úrilányt választott, jókora hozománnyal. Nem is bánta meg a döntését, Erzsébet személyében csendes, szófogadó asszonyra lelt, aki teljesen átadta magát ura minden óhajának. Bár boldognak nem volt mondható ez a házasság, mégis mindketten elégedettek voltak. A nő megismerkedésük hajnalán beleszeretett Endrébe, aki ezt kihasználva behálózta, és heves udvarlásba kezdett. Családja sosem volt jómódú, egyszerű emberként nőtt fel, de nem adta fel a reményt, hogy egyszer gazdag lehessen. Mikor társaságba kezdett járni, akkor tapasztalta meg először, mennyire tetszik a hölgyeknek. Kifogástalan modorának és megjelenésének, na meg író, költő barátainak köszönhetően a legjobb eseményekre is bejutott, és kamatoztathatta udvarlási fortélyait. Kiválóan táncolt, remek humora volt, ami szemet szúrt, még a leggazdagabb lányos családoknak is. Az apák persze nem rajongtak annyira a nincstelen fiatalemberért, mint lányaik, de Erzsi édesapja nem emelt kifogást a fiatalember ellen. Törekvő, szellemes férfinak ismerte meg, aki tovább gyarapíthatja a családi vagyont, és nem utolsó sorban boldoggá teheti egyetlen gyermekét.

Az esküvő után Galamb Mihály nem sokkal elhalálozott, így minden vagyona a fiatalokra szállt. Erzsébet nem értett a pénzügyi dolgokhoz, férjére bízta annak minden terhét, csupán a háztartást vezette nagy odaadással, fegyelemmel. Szükség is volt rá, mert a házban több mint húsz alkalmazott szolgált, akik irányításra szorultak. Ez nem okozott neki nehézséget, mert gyerekkorában már belekóstolt abba, hogy megy itt a munka. A szülői háztól csak pár évet volt távol, mikor Bécsben tanult, de ezt leszámítva minden percét otthon töltötte. Kivételt képeztek persze a pesti kiruccanások, amikor színházba, társasági eseményekre jártak édesapjával, de akkor is csak pár napról volt szó a művelődése érdekében. Mindennek néhány éve, azóta érett nő lett, aki ma már feleség és anya.

Még mindig aludt, amikor pirkadatkor a cselédlány belépett hozzá, hogy megnézze, minden rendben van-e? A kislány a bölcsőben mocorogni kezdett, ezért kiemelte őt a helyéről, és óvatosan az anya mellé helyezte. Maris Erzsi esküvője óta szolgált náluk szobalányként, de nem vetette meg a munkát, ezért inkább amolyan mindenes volt. Sokszor a konyhai feladatokból is kivette a részét, segített eligazítani az embereket, ha a fiatalasszonynak más dolga akadt. Az eszes cselédlány most is lelkesen tette a dolgát a szobában.

Leült az asszony mellé és óvatosan ébrezgetni kezdete, mivel tudta, hogy eljött az etetés ideje. Elég sokszor látta az édesanyját hasonló helyzetben, mivel több kistestvére is született. Erzsi álmosan pislogott rá, mint aki nem tudja hol van, ám amikor meglátta maga mellett a pólyába csomagolt kislányt, rögtön felderült. Felült az ágyban és karjába vette a kis csöppséget.

- Jó reggelt asszonyom – köszöntötte a szobalány. – Igazán nem akartam felébreszteni, de meg kellene etetnie a család legifjabb tagját.

- Köszönöm, Maris – válaszolt a fiatalasszony és rögtön a mellére tette a gyermeket.

Hallott már ezt-azt a szoptatásról, mégis fájdalmasan felszisszent, mikor a csecsemő bekapta a mellét. A szobalány hátrafordult és elmosolyodott.

- Tudom, hogy ez nem a legkellemesebb része, de meglátja, majd megszokja. Az édesanyám nyolc gyereket nevelt fel, és mind egészségesek! Mindegyik anyatejen élt és sokat mozgott a friss levegőn. Majd meglátja az asszonyom, hogy ebből a kis tündérből micsoda kis királykisasszony lesz! – Erzsi önkéntelenül nevetni kezdett a lány derűs viselkedésén, még a fájdalmáról is elfeledkezett, pedig a szüléstől sajogott mindene, alig tudott mozogni.

- A férjem felkelt már? – váltott témát gyorsan, mert tegnap reggel óta nem látta az urát.

- Még nem láttam, – felelt a lány – de ne is törődjön most vele. Ha megetette a picit, magának is hozok valami harapnivalót, mert erőre kell kapnia. Sára már feji a tehenet, nemsokára behozza, és felszolgálunk Endre Úrnak is. Ha pedig a pici elaludt, magát is rendbe hozom. Megmosdatom, megfésülöm, tudja jön ma délután a Doktor Úr. – Erzsi bólintott és visszaadta a kislányt Marisnak, mert látta, hogy majdnem elaludt a mellén.

Mikor visszakerült a bölcsőbe, kopogtattak. Takács Endre volt az, a felesége hogylétéről érdeklődött. Miután megbizonyosodott, hogy minden rendben van, kiadta az utasításokat a cselédlánynak és távozott. A papot várta, aki délelőttre ígérkezett.

Éppen tálaltak a reggelihez az ebédlőben, mikor megérkezett. A két férfi szívélyesen üdvözölte egymást és asztalhoz ültek.

- Gratulálok, drága hívem! – nyájaskodott a lelkész. – Hallom leánygyermeked született. Találtatok már neki nevet?

- Még nem döntöttünk a feleségemmel, de már több név is felmerült.

- Ha megengedsz egy megjegyzést... én Erzsikét gyerekkora óta ismerem. Mindig jóravaló lány volt, én kereszteltem és eskettelek is titeket. Ha az édesapja élne, biztosan örülne, ha megboldogult anyja után a Zsófia nevet kapná. Szegény gyermek nem ismerhette őt, tudod a születésekor meghalt. – Endre elfordította a fejét. Ezerszer hallotta már ezt a történetet, és nem volt kedve hozzá még egyszer.

Erzsi anyja ugyan meghalt a születésekor, de a legjobb nevelőnők nevelték, és azóta sem szenvedett hiányt semmiben. Bezzeg neki volt édesanyja, gyerekkorában mégis sokszor kellett éhesen lefeküdnie és lyukas cipőben járnia. Dühét azonban magába fojtotta, és elmosolyodott. Neki igazából teljesen mindegy volt, hogyan nevezik el a gyermeket, ezért nem is feszegette tovább a témát.

- Rendben atyám, megbeszélem a feleségemmel.

Ezután általános dolgokról beszéltek, majd jött a szokásos panaszáradat a pap fájós lábáról meg a romos templomról, amire nincs pénz az adományokból. Endre, ahogyan eddig is, támogatásáról biztosította a tiszteletest és bort hozatott, hogy igyanak az örömhírre. Kellemesen eltelt a délelőtt, és mire az atya feltápászkodott, már igen kapatos állapotban volt. Endre kikísérte az ajtóig és megígérte neki, hogy amint Erzsébet jobban lesz, megtartják a keresztelőt.